Bravúrokkal a 7. helyig

photo

Zsinórban 8. NBI-es szezonját zárta kézilabdacsapatunk a Balatonfüred elleni találkozóval. A 2014-től számított éra második legjobb szezonját futotta a Kilvinger-csapat, ami több szempontból is emlékezetes marad. Fotó: Péter Szabó Zoltán

Gyakorlatilag bárkit megszorongatni képes, masszív (közép)csapattá fejlődött együttesünk történetének harmadik NBI-es érájában. Mindez nagyban köszönhető Szigeti Szabolcs ügyvezető igazgató által irányított klubvezetésnek, mely a 2014-es feljutás óta – a nem mindennapi kihívásokat jelentő Covid-időszakot is túlélve – tégláról téglára építette fel a ma csapatát.

A hátrahagyott szezon leginkább a tavaszról szólt. Jerkovicék villámrajtot vettek februárban. A Balatonfüred, a Kecskemét, a Fejér B.Á.L., a Gyöngyös, majd a Budakalász, a NEKA és a Dabas legyőzésével (az Eger elleni idegenbeli X is ide tartozik) úgy fordultunk az utolsó 4 fordulóra, hogy még egy bravúrgyőzelmet szerezve az évtized legjobb szereplésével zárhattunk volna. A sérülésektől (Zobec, Szkokán, Vaskó, Vranac stb.), ebből következőleg a fáradtságtól is sanyargatott csapatunk végül nem szerezte meg az áhított pontokat, de az előzmények rózsaszínűvé tették a szezonról alkotott képünket. Nehezítette idén a dolgunkat, hogy „belekeveredtünk” egy bronzcsatába, mely nemcsak az éremről, hanem a nemzetközi szereplésről is döntött a Balatonfüred, a Fradi és a Tatabánya között. Éppen ezért, a mérleg nyelvének szerepében rendkívül motivált csapatokkal találkoztunk az utolsó három fordulóban.

De menjünk vissza az időben. Nem kezdtük jól a bajnokságot: egy hazai győzelem és két döntetlen mellett mind a négy idegenbeli meccsünket elveszítettük. Az első bravúr a NEKA elleni siker volt, majd – még most is fáj – Tatabányán 6 gólos előnyről kaptunk ki. Az őszi szezon zárása viszont már sejtetett valamit a közelgő tavaszból: a Fradi ellentmondást nem tűrő legyőzése jó előjel volt karácsony előtt. December végén 3 hazai győzelem 2 hazai döntetlen, 1 idegenbeli győzelem és 6 vereség állt csapatunk sorában a tabellán.

A tavaszról már beszéltünk. Parádés idegenbeli szereplésünknek is köszönhetően – tavasszal egy döntetlen mellett csak a Fradi otthonában kaptunk ki – a 4. hely közelébe kerültünk, végül az igen értékes 7. helyen kötöttünk ki.

Néhány érdekesség a számok világából:

A házi góllövőlista:
1. Jerkovic 115 gól
2. Melnyicsuk 95 gól
3. Takács 90 gól
4. Sunajko 58 gól 5. Zobec 57 gól 6. Orbán 57 gól 7. Urbán 48 gól 8. Jóga 47 gól 9. Vranac 42 gól 10. Grünfelder 38 gól 11. Hoffmann 32 gól 12. Vaskó 28 gól 13. Tomic 21 gól 14. Szkokán 12 gól 15. Szöllősi 8 gól 16. Pásztor (k) 2 gól 17. Bazsa 1 gól 18. Begovácz 1 gól 19. Varga Sz. 1 gól.
Hétméteresek:
1. Takács 55/39 – 71%
2. Melnyicsuk 43/27 – 62,7%
3. Zobec 14/8 – 57%
4. Hoffmann 8/6 5. Szkokán 4/4 6. Orbán 3/2 7. Bazsa 1/1 8. Begovácz 1/0

Félidőben 28 pont

Ha csak 30 percig tartott volna egy mérkőzés, akkor 28 pontot gyűjtöttünk volna össze. Összesen 4 mérkőzés fordult negatív irányba a félidőhöz viszonyítva. A Tatabánya és a Csurgó ellen idegenben különösen fájó volt a második félidei betli. Rosszabbul végeztünk Egerben és itthon a Csurgó ellen is az első etaphoz képest. Három alkalommal ugyanakkor a szünet után erősítettünk. A Dabas két alkalommal is vezetett, de előbb döntetlenre, majd tavasszal győzelemre hoztuk Tomori Győzőék ellen a derbit. Ilyen meccs volt még a februári hazai bajnokink Élesék ellen, amikor félidei 12-14-ről utolsó másodperces góllal nyertünk.

Pontok itthon: 6 győzelem 2 döntetlen 5 vereség (14 pont)
Pontok idegenben: 5 győzelem, 1 döntetlen, 7 vereség (11pont)

Egyes posztokon játszók góljai:

Irányítók (244 gól): Sunajko 58 gól, Melnyicsuk 95 gól, Takács 90 gól, Begovácz 1 gól
Jobbátlövők (78 gól): Zobec 57 gól, Tomic 21 gól * itt Sunakjo Filip besegített
Balátlövők (158 gól): Jerkovic 115 gól, Vranac 42, Bazsa 1 gól
Jobbszélsők (89 gól): Urbán 48 gól, Vaskó 28 gól, Szkokán 12 gól, Varga Sz. 1 gól
Balszélsők (89 gól): Orbán 57 gól, Hoffmann 32 gól
Beállók (93 gól): Jóga 47 gól, Szöllősi 8 gól, Grünfelder 38 gól
Kapusok (2 gól): Pásztor 2 gól

* Egyes játékosok kényszerűségből több poszton is szerepeltek.

Kétperces kiállítások – piros lapok

Szöllősi 20/1, Jóga 18/1, Vranac 14/-, Grünfelder 12/-, Zobec 12/-, Jerkovic 11/-, Urbán 9/-, Sunajko 9/-, Radic 7/-, Takács 5/1, Vaskó3/-, Melnyicsuk 2/1, Hoffmann 2/-, Orbán 2/-, Szkokán -/-