Kilvinger: Roppant nehéz mérkőzés volt

photo

29-29-es döntetlennel zárult a Dabas komlói vendégjátéka. A rendkívül izgalmas mérkőzés résztvevőinek véleménye az összecsapásról:

Tomori győző, a Dabas vezetőedzője: „A két félidő játékának képe alapján igazságos a döntetlen. Mindkét csapatnak megvolt a lehetősége, hogy megszerezze a két pontot. Nagyon értékes az egy is, örülök, hogy ezzel megyünk haza. Mindig parázs meccset játszunk egymás ellen. A védekezésünk nagyon jól működött. Elöl, ha jobban megbecsültük volna a labdát a négygólos előnyünk tudatában, akkor lehetett volna ebből még egy pont.”

Fekete Bálint, a Dabas átlövője: „A meccs nagyon jó tempójú volt az elején, szépen „ki tudtuk játszani” a játékainkat. Aztán ezt a második félidőben ellenfelünk megfogta. Egy kicsit fáj a szívem, hogy egy pontot viszünk haza, mert szinte végig vezettünk a mérkőzésen.”

Kilvinger Bálint, a Sport36-Komló vezetőedzője: „Roppant nehéz mérkőzés volt. Szerintem mi itt nyertünk egy pontot. A mérkőzés képe alapján mondom, főleg a második félidő miatt, amikor folyamatosan menni kellett az eredmény után. Kulcsszituáció volt, amikor 25-25-nél nem tudtuk átvenni a vezetést, ha sikerül, akkor jobb kilátásokkal mentünk volna a végjátékba. Ez ilyen, zsinórban játszottunk három egygólos mérkőzést: egyszer nyertünk, egyszer kikaptunk, most meg döntetlen lett. Nagyon kiegyenlített a bajnokság. Küzdős mérkőzés volt, nem játszottunk jól, ezért az az opciónk maradt, hogy küzdjünk a végéig. Ez most egy pontot ért nekünk.”

Melnyicsuk Viktor, a Sport36 irányítója: „Rendkívüli nagyiramú mérkőzés volt. Gratulálok a Dabasnak, mert nagyon megnehezítették a dolgunkat. Ma a védekezés nem állt össze, főleg a hatosfal. Látszott, hogy ez egy derbi. Mindkét csapat kapkodott, voltak hibák. A Dabasnak és nekünk is megvolt a lehetősége a győzelemre, igazságos az egy pont. A csapatnak volt tartása, megmutattuk, hogy a végéig küzdünk. A szurkolókat szeretném kiemelni, mínusz négynél óriási biztatást kaptunk, ami segített a csapatnak.”