Minden jó, ha a vége jó

photo

Egészen kiváló támadójátékot mutatott be csapatunk Budakalászon, aminek két pont lett a jutalma. Győzelmével 9. helyen zárt a bajnokságban a Sport36-Komló.

K&H Kézilabda Liga 26. forduló:
Budakalász – Sport36-Komló 30:34 (11:19)
Budakalász 100 néző V: Medve, Südi

KOMLÓ: GRANIC – VASKÓ 1, ZOBEC 3, JÓGA 5, BALÁZS S., GRÜNFELDER 4, TAKÁCS 5. Csere: DJURDJEVIC ÉS SZILÁGYI (kapusok), SUNAJKO 7, MELNICSUK 8/6, HOFFMANN, OLÁH T. 1, CSOMOR, METCZ. Vezetőedző: Kilvinger Bálint

A Budakalász legeredményesebb játékosai: Perisic 10/3, Koncz 6, Rotim 5, Holpert 4.

Hétméteresek: 5/4 illetve 6/6 Kiállítások: 10p, illetve 18p.

Kilvinger Bálint: „Az egész év ilyen volt: egyszer lent, egyszer fent. Ma a hullám tetején voltunk, szépen zártuk az évet.”

Csak győzelemmel zárhattuk a bajnokságot a 10 között. Ennek szellemében – de, a sérült Jerkovic nélkül - lépett pályára csapatunk Budakalászon.

Bár Váczi remekléseivel indult a találkozó, fokozatosan feljöttünk és a 10. perctől – kiderült végérvényesen - átvettük a vezetést. Sunajko lőtt fontos gólokat, a hazaiaknál – ahogy várható volt - Koncz és Perisic jeleskedett a góllövésben.

Csoknyai Istvánt először 8-11-nél kért időt, de Zobec góljával néggyel, majd egy újabb Melnicsuk hetessel már 5-tel eltávolodtunk a Budakalásztól.
A hazaiak 6 perces gólszünetet tartottak. Már hattal is mentünk, amikor Perisic és Holpert góljaival időlegesen feljött a Kalász.

Kilvinger Bálint időkérése jó hatással volt eredményességünkre.Három perccel a szünet előtt Melnicsuk büntetőből előbb 7-re, Takács Bence 8-ra, majd ugyancsak ő 9-re növelte az előnyünket.

Időközben kiderült, hogy a Ferencváros 28-24-re verte a Gyöngyöst, ami függetlenül a Kalász elleni eredménytől biztos 10. helyet jelentett már csapatunk számára.

II. félidő

Érezhetően mindent egy lapra tett fel a házigazda a második játékrész elején. Öt perc alatt négyszer is kapunkba találtak Konczék. Szerencsére Sunajko ott folytatta, ahol az első félidőben abbahagyta. Ötödik találatával szorosan a hatgólos Perisic nyomában volt.

Balázs Sándor és Tyiskov kiállítása paprikázta fel a kedélyeket. Nem sokkal később a Takács – Rotim kettősnek, majd Sunajko Filipnek is el kellett hagynia a játékteret.
Próbált felzárkózni a hazai csapat, de Djurdjevic megfogta Nagy büntetőjét, ami sokat lendített emberhátrányos helyzetünkön. A 39. percben Melnicsuk góljával 9 gólra nőtt a különbség. (16-25)
Csoknyai István kikérte harmadik idejét. Érezhetően jött fel a Budakalász. Gyorsabb ütemben potyogtak a gólok, de szerencsére mindkét oldalon, így csak lassan csökkent a differencia a két csapat között. (21-27)

Kilvinger Bálint időkérése időszerű volt, ennek ellenére - mivel kettős emberhátrányba is kerültünk - a házigazdák feljöttek négyre. (23-27)

Takács Bence góljai sokat lendítettek „kátyúba ragadt szekerünkön”, de a Kalász szinte azonnal válaszolt, így tovább tördelhettük kezeinket. (25-29)
Az utolsó 10 percre 4 gólos előnnyel fordultunk. Melnicsuk fontos pillanatban lőtte büntetőből 30 gólunkat, ráadásul Zobec is betalált. Látszott, hogy a hazaiak belefáradtak az üldözésünkbe, nem tudtak újítani.

A Sport36 remek támadójátékot nyújtva biztosan hozta el Budakalászról a pontokat, amivel a 9. helyen zárt a bajnokságban.