Mozaikok a Füred elleni meccsről

2023.10.24.

Fotó: Péter Szabó Zoltán – Melnicsuk Viktor a 13. percben 6-5-re módosította az eredményt, aztán 9 percen keresztül nem találtunk be a válogatott formában védő Andó hálójába.

Bókáéknak ugyanakkor minden bejött, 6 támadásuk is sikeresen végződött, amivel olyan mélyre kerültünk az első félidő derekán, ami nagy részt meghatározta a mérkőzés kimenetelét.

Bár helyzeteink megvoltak, hatvan percen keresztül szinte végig kísértett a kihagyott ziccerek „démona”. 56%-os lövéshatékonysági mutatónk gyakorlatilag a leggyengébb volt a fordulóban, ráadásul most a kapusteljesítmények is elmaradtak a korábbiaktól.

Tetézte gondjainkat, hogy az amúgy is szűk keretünk Bogdanics betegsége miatt tovább gyengült. Szlovén átlövőnk bár vállalta a játékot, a szünetben úgy tűnt, nem tud a második félidőben visszatérni a pályára. Hogy mégis ott volt, a sportemberi nagyság példája.

A második félidő középső harmadában nagyot játszottunk. A 35. perctől a 42. percig egy 5-1-es etappal visszamásztunk a mérkőzésbe. Sajnos egy eladott labdának köszönhetően nem tudtunk egyre zárkózni Bókáékhoz.

Jó hír, hogy az előző szezon már-már gólkirálya, Melnicsuk Viktor sérülése után már 5 gólig jutott a mérkőzésen.

A második félidő elején olyanra volt példa, ami mindent elmond a komlói kézilabdacsaládunkról. Míg az Ultras felnőtt szurkolói az előtérben összehangoltan fejtették ki véleményüket magasabb helyre címezve, addig helyüket – felismerve a helyzetet – a jövő szurkolói generációja, egy tizenévesekből álló csoport vette át, hangosan biztatva Jerkovicsékat. Kitartottak mindaddig, míg a „nagyok” visszatértek a szektorba. Megható példája volt ez a komlói kézilabdás összefogásnak.

További hírek

Carbonex-Komló

ONE Veszprém

2025.05. 18. 17:30

Városi Sportközpont

Tabella

1

Veszprém

46pt

2

Szeged

40pt

3

               FTC

37pt

4

Tatabánya

32pt

5

Balatonfüred

28pt

6

ETO Győr

27pt

7

Csurgó

23pt

8

KOMLÓ

19pt

9

Gyöngyös

18pt

10

NEKA

16pt

11

PLER

15pt

12

Budakalász

13pt

13

Dabas

11pt

14

Eger

11pt

Támogatóink