Az őszi szezon utolsó mérkőzésén, ahogy Melnicsuk Viktor ígérte, csúsztunk, másztunk a győzelemért. Hét góllal vertük a Dabast.
K&H Kézilabda Liga 13. forduló
Carbonex-Komló – Dabas KC 33:26 (16:9)
Városi Sportközpont, 800 néző V: Bíró, Kiss
KOMLÓ: Merkovszki – Urbán, Bogdanics 3, Rotim 2, Vekics, Jerkovics 4, Menyhárt 7. Csere: Granics (k), Melnicsuk 5, Váczi 8/4, Ács 2, Szöllősi, Varga Sz. 2, Bazsa, Tóth G., Bodnár. Edző: Marosán György
A Dabas legeredményesebb játékosai: Török 4, Zdolik 4.
Hétméteresek: 4/5, illetve 1/2 Kiállítások: 16p, illetve 10p
Azt nem jelenthetjük ki, hogy a bajnokság legfontosabb mérkőzésére készült csapatunk a Dabas ellen, mert helyzetünkben valamennyi hátralévő találkozó életbevágó, de a tét egyértelműen nagy volt.
Nagyon belekezdtünk, szinte valamennyi műfajból betaláltunk az első 5 percben: Bogdanics indulásból, Melnicsuk átlövésből, Menyhárt szélről, Váczi pedig büntetőből lőtt gólt. (4-3)
Többször is hibáztak a támadók a kapu előtt, nem úgy Melnicsuk, aki a saját 9-esünkről vette be az üres kaput. (5-3)
Melnicsuk újabb góljával 3-mal, majd Jerkovics lövésével néggyel is megléptünk. Időt is kért Tomori Győző.
Merkovszki elkapta fonalat, majd Menyhárt szinte nullaszögből mattolta a jól védő Pallagot. De itt nem álltunk le: Váczi hetesével és Menyhárt egy gyönyörű labdahalászása után szerzett góljával 10-3-ra elhúztunk. 15 perc elteltével Tomori mester másodszor kért időt.
Jerkovics nem szándékosan könyökölte meg Zlatko Horvatot, Laurinyecz közel 4 perc után lőtt gólt a Dabasnak. Kicsit megálltunk a gólgyártással, ezen Ács Péter lendítette át a csapatot.
Zdolik is jelezte, hogy itt van, erre Váczinak volt válasza. Több helyzetet is elpuskáztunk, de a kapuban ott állt Palika (azaz Merkovszki Pál). Bogdanics percei következtek: kétszer babrált ki a csereként beállt Nagy Tiborral. (15-8)
A mérkőzés egyik kérdése volt, hogy meglövi-e 1000. gólját kék-fehérben Jerkovics Szrecsko, a klub horvát-magyar ikonja. Közép-európai idő szerint 17:38-kor megdobta. (16-9)
Jerkovics kezdte a gólgyártásunkat a szünet után is. Ahogy várható volt a Dabas mindent egy lapra tett fel. Ugyanakkor megnyugtató volt, hogy Rotim középkezdésből lőtt gól. Horvát játékosaink nem tisztelték Zlatko Horvatot , sok borsot törtek az orra alá.
Rotim Jerkovics labdájából szerezte 20. gólunkat, Tomori Győző erre válaszul kikérte 3. idejét. (20-13) Parádézott a csapat, hát mögötti passz, Menyhárt a gólszerző. Némileg aggasztó volt, hogy Jerkovicsot másodszor küldték ki, de Merkovszki védése után Menyhárt góllal válaszolt.
Koller az üres kapura lövő Urbánt terítette le, a kiállítás megvolt, de a hetesünk kimaradt. A következőt Váczi viszont bedobta. (24-16)
Merkovszki továbbra is ihletett formában védett – 46%-on állt ekkor kapusunk. Varga Szabolcs jól szállt be a meccsbe. (26-17) Ács góljával már 10 góllal vezettünk, de a kettős emberhátrányunkat hamar kihasználták a vendégek.
Marosán György időkérését követően Váczi két góljának tapsolhatott a publikum (29-20)
Az utolsó 6-7 perc már csak formaság volt. Marosán György fiai nagyon fontos pillanatban tudták mozgósítani erejüket, aminek egy szép győzelem és vastaps lett a vége.