Győzelemmel búcsúznánk a hazai pályánktól

2023.05.18.

A realitás talaján állva, az utolsó győzelmi esélyét használná ki csapatunk a Gyöngyös elleni szombati mérkőzésén.

A 11. helyezésünket a mögöttünk állók már nem veszélyeztetik, igaz a 3 ponttal előttünk álló Budakalász beérése is hangzatos bravúr lenne, mivel a Szeged otthonába látogatunk a bajnokság zárónapján.

Nemcsak a bajnokság utolsó hazai meccse okán, hanem számtalan búcsúzó miatt is különleges lesz a Gyöngyös elleni derbi. Szuharev Lev, Bruno-Vili Zobec, Takács Bence, Sunajko Filip, Grünfelder Péter, Csányi Dániel, Pásztor Imre, Vaskó Péter Tarik Vranac válik el a kék-fehérektől, minden bizonnyal szeretnék emlékezetessé tenni a 60 percet.
A Gyöngyös még versenyben van a hatodik helyért, amihez a Komló és a Budakalász elleni 2 pontra feltétlenül szükségük volna. – Egy igazi katlan vár ránk, a Komló hazai pályán nagyon erős – nyilatkozta Bíró Balázs, a vendégek mestere a mátraalji klub honlapján. Hozzátette – a céljaink azonban továbbra is elérhetőek, amihez még két győzelemre van szükségünk, ezért nem kérdés, hogy Komlóra is a két pontért utazunk.

Jó mérkőzésre van kilátás.

  1. május 20. szombat, 18:00
    K&H férfi kézilabda liga, 25. forduló
    Sport36-Komló – HE-DO B. Braun Gyöngyös
    Komló, Sportközpont V.: Felhő Ferenc, Öcsi Tamás

További hírek

 Carbonex-Komló

Carbonex-Komló

2025.00.00

Városi Sportközpont

Tabella

1

Veszprém

50pt

2

Szeged

44pt

3

FTC

39pt

4

Tatabánya

34pt

5

Balatonfüred

31pt

6

ETO Győr

28pt

7

Csurgó

25pt

8

Gyöngyös

22pt

9

KOMLÓ

19pt

10

PLER

17pt

11

NEKA

17pt

12

Budakalász

15pt

13

Dabas

13pt

14

Eger

11pt

Támogatóink