Nem tudtuk átvinni a második félidőre az első játékrész nagyszerű játékát. Vereséget szenvedtünk Csurgón.
K&H Kézilabda Liga 22. forduló:
Csurgói KK – Carbonex-Komló 31: 26 (13:15)
Csurgó, 700 néző V: Bóna, Földesi
KOMLÓ: Merkovszki – Urbán, Bogdanics 4, Melnicsuk 6/1, Szrnka 6, Jerkovics 3, Menyhárt 3. Csere: Siavoshi (k), Borsos, Gulyás, Váczi, Rotim 3, Osztojics 1/1, Varga Sz.,( Pauló) Vezetőedző: György László
A Csurgó legeredményesebb gólszerzői: Tufegdzic 7/4 Brajovics 5, Kiss B. 6,
Hétméteresek: 4/4 illetve 2/4 Kiállítások: 8p ,illetve 12p
A négymeccses sikerszériánkat követően nehéz feladat várt kéziseinkre. Annak a Csurgónak az otthonában léptünk pályára, ahol a Szeged és a Győr is elvérzett a bajnokság során. A héten bokáját tört Ács Péter nem állhatott György László rendelkezésére. (Már meg is műtötték irányítónkat – a szerk.)
Megtelt a vendégszektor. Szépszámú komlói szurkoló támogatásával kezdtük a játékot. A házigazdák Brajovics révén átlövésből voltak eredményesek, nálunk Jerkovics és Bogdanics vette be Brana kapuját.
Látszott, hogy két komoly védőpotenciállal felvértezett csapat állt egymással szemben. A 12. percben mindössze 8 gólnál jártak a felek. (5-3)
A gólínségünket György László időkéréssel próbálta felrázni. Jerkovics és Menyhárt góljai ellenére úgy tűnt, állandósul a 2-3 gólos különbség. Szorítottunk a védekezésen, Merkovszki is labdákat fogott, ami azt eredményezte, hogy Szrnka mesteri befordulásával – két védővel a nyakán – kiegyenlítettünk. (9-9)
Sajnos két hibánk miatt újból a hazaiak léptek előre, de volt erőnk egyenlíteni. (12-12) Sőt, szinte mesteri védekezésünk támogatásával Rotim, majd Melnicsuk révén kétszer is megszereztük a vezetést. (13-14) A slusszpoén csak ezt követően jött: Papp Tamás (4 perces!!!) kiállítása mellé még Osztojics büntetőt is dobhatott. (13-15)
Csurgói dominanciával kezdődött a 2. félidő. Emberhátrányuk ellenére kiegyenlítettek, majd a vezetést is visszavették. (18-17) Mivel egy büntetőnk is kimaradt, visszaállt az addigi legnagyobb különbség. (20-17)
A hazaiak legjobbja ekkor Füstös volt, a csurgói kapus nagyban gátolta felzárkózásunkat. Melnicsuk Viktornak köszönhetően azonban továbbra is ragadtunk ellenfelünkre. (21-20)
Háromgólos haza vezetésnél Bogdanics tartotta a lelket csapatunkban, de góljai ellenére sem tudtuk elkerülni, hogy 26-22-ről induljon az utolsó tíz perc.
27-22 után ismét életjeleket adtunk, de a hazaiak Kiss Bence és az ihletett formában védő Füstös révén magabiztosan hozták le a hátralévő időt.