A hagyományokhoz híven fordulatos, kőkemény csatát hozott a Carbonex – Csurgó régiós rangadó. A meccset mindkét csapat megnyerhette volna, de voltak pillanatok, amikor úgy érezhették a felek, hogy döntetlen is sikernek számít. Fotó: PSzZ
a K&H Kézilabda Liga 12. forduló
Carbonex-Komló – Csurgói KK 26:26 (14-14)
Városi Sportközpont V: Bóna, Földesi
KOMLÓ: Vyunyk – URBÁN 3, Doncov 1, Zennadi 3, VÁCZI 4, BORSOS 1, MENYHÁRT 5/2. Csere: Ágoston (k), JERKOVICS 3, Szöllősi, GULYÁS 3/3, Ács 1, Varga Sz. 1, Pauló, Balogh N., (Pataki). Vezetőedző: György László
A Csurgó legeredményesebb játékosai: Kiss B. 6, Herceg 6, Alilovic 4,
Hétméteresek: 5/6, illetve 4/6 Kiállítások: 8p, illetve 8p (Kizárva Ratkovic – Csurgó a 48. percben)
Nyolc év adósságának súlyával vágtunk bele a Csurgó elleni mérkőzésbe. Ugyanis ennyi idő óta nem sikerült legyőzni itthon régiós ellenfelünket.
A főszereplők bemutatása után a két csapat játékosai a Mikulás-nap alkalmával édességgel kedveskedtek a lelátón helyet foglaló gyerekeknek.
A mérkőzés eleji nagy rohanásból rosszul jöttünk ki. 4-1-re elhúzott a Csurgó. Nem igazán állt össze a védekezésünk, kapusteljesítmény sem segítette. Támadásban Zennadi tartotta a lelket csapatunkban. (4-7) Amikor Váczi is megtalálta az utat Zaponsek kapujába, egyből szorosabbá vált a meccs.
A 17. percben Gulyás hetesével egyenlítettünk először, de kicsivel rendre Rotimék voltak lépéselőnyben. György László a 7-6 elleni játékra váltott, ami eredményes volt. Többször is átvettük a vezetést. Ágoston hetest is védett a végén, de így is csak döntetlennel zárult a félidő.
Menyhárt ejtésével vettük át a vezetést a második félidő elején, majd Doncov kétszer is labdát lopott. (17-15) Azonban nem sikerült leszakítanunk a vendégeket. Hosszú támadásokat vezetett mindkét csapat. A 40. percben döntetlent mutatott az eredményjelző.
Némi indulatok is keveredtek a játékba, amit Ágoston újabb hetes védése simított el. Jerkovics óriási góljával ismét elléptünk kettővel, amit a 45. perchez érve is tartottuk. (21-19)
Rövid időn belül két átlövéssel ledolgozták hátrányukat a vendégek. A mi malmunkra hajtotta a vizet, hogy Ratkovic leterítette Ácsot, amiért piros lapot kapott.
Ismét feltámadtunk: Jerkovics és éppen Ács villant, kétgólos előnnyel fordultunk az utolsó 10 percre. Az 56. percben azonban visszavették a vezetést Alilovicék.
Büntetőből egyenlítettünk, de az utolsó percre ismét náluk volt az előny. Urbán bravúros lövéssel egyenlített a szélről, de az utolsó támadás a Csurgóé volt. Lövésük a védőinkről pattant le, így maradt a döntetlen. (HZs)



Támogatóink



