Kétgólos vereséget szenvedett csapatunk a Győrtől. A találkozó sszereplői mondták:
Kilvinger Bálint, a Győr vezetőedzője:
„Úgy alakult a forgatókönyv, amire számítottunk, és összességében talán egy kicsit szerencsések is voltunk. Megmondom őszintén, az egyik szemem sír, a másik kevésbé nevet, mert aki látta ezt a mérkőzést, az pontosan tudja, hogy mennyire kiélezett találkozó volt. Egy ilyen végjátékból nagyon nehéz jól kijönni, és azt gondolom, hogy ez a magyar férfi kézilabdának és az NB I-nek sem tesz feltétlenül jót, még akkor sem, ha most mi ülünk itt a győztes oldalon.
Ugyanakkor annak nagyon örülök, hogy a rengeteg munka, amit beletettünk az elmúlt időszakban, végül kifizetődött. Rendkívül nehéz perióduson vagyunk túl, sok sérüléssel és betegséggel kellett megküzdenünk, ezért különösen értékes számunkra ez a győzelem. Köszönöm a szurkolóinknak is, hogy ilyen nagy számban elkísértek bennünket, mert sokat jelentett a támogatásuk.
Azt is el kell mondanom, hogy amikor megláttam a sorsolást a bajnokság elején, bíztam benne, hogy mire eljutunk ehhez a mérkőzéshez, addigra mindkét csapat eléri a saját célját. Sajnos ez nem így alakult, ezért lett ennyire feszült és érzelmekkel teli ez az összecsapás. Összességében örülünk a győzelemnek, de közben átérezzük azt is, hogy ez a másik oldalnak mennyire fájdalmas.”
Hári Levente, a Győr szélsője:
„Először is szeretnék gratulálni Komlónak, mert pontosan tudtuk, hogy hova érkezünk. A héten is azt mondták nekünk, hogy most lejövünk a pokolba, és valóban ezt kaptuk. Nagyon nehéz mérkőzés volt, fantasztikus hangulatban.
Ez volt az első idegenbeli győzelmünk a szezonban, nekem személy szerint pedig az első győzelmem Komlón, pedig már hatodik éve játszom az NB I-ben. Nem könnyű itt nyerni, ezt teljesen őszintén mondom. Úgy érzem, hogy a mérkőzés nagy részében kontrollálni tudtuk a játékot, bár a második félidőben voltak olyan periódusok, amikor nagyon közel került hozzánk a Komló.
Kitartást kívánok a hazai csapatnak, és őszintén remélem, hogy sikerül visszajutniuk, mert nagyon jó itt játszani, kiváló a hangulat, és fantasztikus szurkolótábor áll a csapat mögött.”
Péter Szabó Dávid, a Carbonex vezetőedzője:
„Nagyon nehéz most bármit is mondani. Először is gratulálok az ellenfélnek a győzelemhez. Nekünk egy rendkívül nehéz évünk volt, és különösen kemény másfél hónapon vagyunk túl. Gyakorlatilag minden mérkőzésünk kiélezett végjátékot hozott ebben az időszakban.
Nagyon sok munkával jutottunk el odáig, hogy az utolsó fordulóban még legyen esélyünk a bennmaradásra. A Csurgó elleni mérkőzés után már tényleg csak egyetlen lépést kellett volna megtennünk, de ez most nem sikerült.
Egy ilyen mérkőzésen egyszerűen nem lehet ennyit hibázni. Ehhez hozzátartozik az is, hogy ma hátul, a kapuban is gyengébben teljesítettünk, de szeretném kiemelni Ágoston Áront, aki a Szigetszentmiklós elleni mérkőzés óta gyakorlatilag egyedüli felnőtt kapusként vitte végig ezt az időszakot. Nyilván ő is elfáradt a végére.
Ki kell mondani, hogy elfogytunk. Ebben a menetelésben a végére elfogytunk egy ilyen erős csapat ellen, mint a Győr. Küzdöttünk, hajtottunk, csúsztunk-másztunk, de már kevesen voltunk ahhoz, hogy mindenki higgadt tudjon maradni a végjátékban.
Szeretném megköszönni mindazoknak a támogatását, akik az utolsó pillanatig mellettünk álltak: a szurkolóknak, a vezetőknek és mindenkinek, aki hitt bennünk ebben a nagyon nehéz időszakban.”
Urbán Egon, a Carbonex jobbszélsője:
„Először is szeretnék gratulálni az egész csapatnak, mert amit mi ebben az évben átéltünk, azt nagyon kevés közösség tudta volna így végigcsinálni. Rengeteg változás történt a keretben, sok sérüléssel és nehézséggel kellett megküzdenünk, ráadásul hosszú időn keresztül balkezes jobbátlövő nélkül játszottunk.
Azt gondolom, hogy már önmagában az is nagy dolog volt, hogy vissza tudtunk kapaszkodni a bajnokságba, és az utolsó fordulóig harcban tudtunk maradni a bennmaradásért. Le a kalappal a csapat előtt ezért a teljesítményért.
Nagyon sajnálom, hogy végül nem sikerült elérni a célunkat. Nekem személy szerint volt egy álmom, hogy amíg NB I-ben játszom, addig egyszer se essek ki, de úgy látszik, most így kellett alakulnia a történetnek.
Szeretnék sok sikert kívánni mindenkinek a folytatáshoz, és köszönöm a szurkolóknak azt a támogatást, amit egész évben kaptunk tőlük.”



Támogatóink



