Talán a legpörgősebb meccsünk előtt állunk. Szombaton a nemzetközi rutinnal is felvértezett veszprémi U21-esek érkeznek Komlóra.
A pontveszteség nélkül a tabella élén álló fiatal veszprémi alakulat lesz ugyancsak fiatal csapatunk vendége. Remélhetőleg sikerült jól kihasználni a bajnoki szünetet, és Péter Szabó Dávidnak igazítani védekezésünkön, mely alapja lehet szombati pontgyűjésünknek. Az előre kijelenthető, hogy extrákra lesz szükség saját kapunk előtt a gyors támadásokkal operáló vendégekkel szemben.
Tombor Csaba tanítványai eddig nem spóroltak a gólokkal. Bőven 30 felett termelnek, igaz, – a játékukból kifolyólag – a védelmük nem sziklaszilárd. Soraikban sorjáznak a nyáron az U20-as, U18-as Eb-n járt kézisek, sőt Várady-Szabó kapus személyében U20-as Európa-bajnokot köszönthetünk.
Számunkra – a félresikerült ózdi kirándulás és a hazai, Békéssel szembeni fiaskó után – fontos lenne pontjainkat gyarapítani, hiszen azt követően Salgótarjánban, majd itthon a Vecsés ellen sem lesz könnyű dolgunk.
Reménykedhetünk, hogy Péter Szabó Dávid rendelkezésére áll már a NEKA csapatától a sérülésből felépült beállós, Viczina Máté (196cm, 101kg), aki korábban éppen a veszprémi akadémián nevelkedett.
A két csapat házi góllövőlistájának dobogósai:
Tom Trans-Komló: 1. Gulyás 32g 2. Ág 28g 3. Határ 16g
Veszprém HA U21: 1. Fenyő 35g 2. Juhász-Tóth 34g 3. Iváncsik M. 23g
2026. 10.17. 18:00
NBI/B 6. forduló
Tom Trans-Komló – Veszprém HA U21
Városi Sportközpont V: Szedmák, Dr.Tóth
A belépődíj egységesen 2.000 forint. A belépés 12 év alatt ingyenes.



Támogatóink



