Megkezdte felkészülését kézilabdacsapatunk a tavaszi rajtra. Február 3-án a NEKA ellen már csúcsformában kell lennie a fiúknak – hangsúlyozza Marosán György. Előre és hátra is tekintettünk az edzőnkkel folytatott beszélgetéskor. Fotó: Péter Szabó Zoltán
„Az őszi szezon előtt 8 ponttal számoltam, ez volt a célkitűzés – bár igaz, nem ilyen elosztásban gondoltam – kezdte Marosán György, majd hozzátette, nyilván a csurgói és a Tatabánya elleni győzelem nem volt bekalkulálva. Tudtuk, hogy nehéz lesz, hiszen a közvetlen riválisokkal idegenben játszottunk. A védekezésünk – úgy gondolom – a megfelelő szintre került, ez talán már a szezon elején is működött. Támadásban pedig lépkedtünk szépen előre, október végére, november elejére már összeálltak a páros és hármas kapcsolatok. Ez azonban egy folyamatos tanulási folyamat. Így összességében elégedettek lehetünk a 8 ponttal.”
A keret mentális erejéről vezetőedzőnk kiemelte:
„A csapat energiái nagyok jók, egy irányba megyünk, jó mentalitással dolgoznak a játékosok. Kezd működni az a rendszer, amit elképzeltünk. Fontos volt, hogy abban a szakaszban, amikor négy mérkőzésből hármat nyertünk, nem volt sérülés. (Fejér B.Á.L., Balatonfüred (v), Csurgó, Tatabánya) Egy-egy ember kiesését nagyon megérezzük, ezért kulcsfontosságú lesz tavasszal, hogy mindenki egészséges legyen, és a puzzle-darabok össze tudjanak állni, amit tervezünk.”
Arra a felvetésre, hogy a hazai pályára vonatkozó nyerési kényszer jelenthet-e terhet tavasszal, Marosán György nyugalomra int:
„Olyan a hangulatban, ami ebben a csarnokban uralkodik öröm kézilabdázni, ez nekünk plusz erőt kell, hogy jelentsen. Ősszel panaszkodtam, hogy a riválisokkal idegenben játszunk, most viszont örömmel tölt el, hogy itthon, teltház előtt vívhatjuk rangadóinkat. De az biztos, hogy nagyon nehéz lesz. Szurkolóink – nehéz ezt megfogalmazni – plusz 4-5 gólt jelentenek mérkőzésenként”.
A felkészülésre szánt időszak is szóba került:
„Négy hetünk van a felkészülésre, természetesen edzőmérkőzésekkel tarkítva. A Budai Farkasokkal és a Djakovóval itthon, a PLER csapatával idegenben játszunk edzőmérkőzést. Az egy hónapban igazából fel kell frissíteni a dolgainkat, kicsit erőt gyűjteni fizikálisan. Bár jó adatokat produkáltunk állóképességi mutatókban, nyáron azt megalapoztuk egy komoly erőnléti munkával. Viszont nekünk már az első fordulókban csúcsformában kell lennünk a NEKA és a Budakalász ellen” – tekintett előre Marosán György.
Az eddig ismert edzőmérkőzéseink időpontjai:
január 10. 17 óra Carbonex-Komló – Budai Farkasok,
január 18. 18 óra Carbonex-Komló – Djakovo
január26. 18 óra PLER – Carbonex-Komló