A bajnoki szünetet követően a sereghajtó Fejér-B.Á.L. látogat Komlóra. A vendégek a bajnokságban eddig mindössze 4 pontot szereztek, mellyel a kiesés szélére sodródtak. Számukra minden mérkőzés létfontosságú, ahogy mondani szokás, az utolsó szalmaszál. Ennek tudatában egy pillanatra sem hihetjük, feltartott kézzel érkeznek szombaton Komlóra.
A Gyöngyös elleni győzelem jót tett a csapat hangulatának. A háromhetes szünetben a felkészülés mellett a regenerálódás is kellő hangsúlyt kapott. Szükség is lesz az erőre, mert – különösen hazai pályán – rendkívül fontos mérkőzések várnak Jerkovicsékra. Első ilyen a Fejér-B.Á.L. elleni.
Grünfelder Pétert és Szuharev Levet is soraiban tudó veszprémi gárda az Egert hazai pályán, a Budakalász idegenben verte (Jó lesz vigyázni! – a szerk.) Legeredményesebb játékosuk a szerb Djukics (balátlövő) 64 gólnál jár. Ősszel 4 góllal le tudtuk győzni őket (29:25), ezzel most is elégedettek lennénk.
A hazai pályában bízhatunk, hiszen a Dabas decemberi legyőzését követően csak a Pick Szeged tudott ponttal, pontokkal távozni a sportközpontból. A NEKA és a Gyöngyös is meghajolt csapatunk előtt, és persze ne feledjük, hogy a Tatabánya is elvérzett Komlón.
2024. 03. 23. 18 óra
K&H Kézilabda Liga 19. forduló:
Carbonex-Komló – Fejér-B.Á.L.
Városi Sportközpont V: Altmár, Horváth M.
A találkozóra a jegy egységesen 2.000 Forint. 0-10 éves korig, 70 év felett, valamint fogyatékkal élőknek ingyenes a belépés. Kapunyitás 17 órától.