„Elképesztő mennyiségű ziccert hibáztunk” – sajtótájékoztató

2023.09.09.

Nem sikerült csapatunk hazai bemutatkozása a bajnokságban. A 24-22-es vereséggel záródó mérkőzés főszereplőinek véleménye:

Csoknyai István, a Budakalász mestere: „Gratulálok a csapatomnak és gratulálok a Komló csapatának is. Fantasztikus mérkőzés volt, kemény, férfias játék zajlott a pályán. Sok hibával, és két kiváló kapusteljesítménnyel. Talán a végjátékban egy picit pontosabbak voltunk, mi jöttünk jobban ki belőle. Úgy gondolom, megérdemeltük a győzelmet, nagyon sokat tettünk érte, és mint tudjuk, itt Komlón nem egyszerű mérkőzést nyerni, hiszen van egy fantasztikus közönség, aki 60 percen keresztül űzi, hajtja a kedvenceit. Ebből a forró hangulatból hazaviszünk két pontot, amiért még egyszer gratulálok a fiúknak.”

Tóth Mihály, a Budakalász hálóőre: „Mindkét csapatnál zseniális volt a védekezés. A második félidő közepén el tudtunk volna lépni 4 góllal, de akkor elkönnyelműsködtük a támadást. Nagyot játszott mindkét csapat, gratulálok a Komlónak is. Ez a 2 pont nagyon sokat ér nekünk.”

Marosán György, a Carbonex-Komló vezetőedzője: „Elképesztő mennyiségű ziccert hibáztunk egy-egyben a kapussal és nagy szögből szélről is. Ennyi kihagyott ziccerrel nem lehet mérkőzést nyerni. Visszaküzdöttük magunkat a meccsbe. A védekezéssel úgy tűnt megvagyunk, a helyzetek kialakításában csak némelyik szakaszban volt gondunk, de ha a helyzetek felét belőjük, akkor már mást mutat az eredményjelző. Nagyon sokat kell még dolgozni, nem könnyű új csapatot építeni, ehhez idő kell. Nagyon kellett volna a 2 pont, amit idegenből kell majd bepótolnunk. Az, hogy küzdünk, hajtunk az alapnak kell lennie, az nem kiszolgálása a szurkolóinknak. Az a győzelem lett volna. Ezt nem tettük meg, ezért nem tiszta a csapat és az én lelkiismeretem. Szeretnénk visszaszerezni a bizalmukat. Itt nekünk hazai pályán minden alkalommal győznünk kell.”

Ante Granic, a Carbonex kapuvédője: „Gratulálok a Budakalásznak, sok sikert kívánok nekik a továbbiakban. Nem szeretném elemezni a mérkőzést, hogy mit rontottunk el, hogy mi volt a baj. Csak bocsánatot szeretnék kérni a szurkolóktól, és ígérem, hogy visszahozzuk az elvesztett két pontot.”

További hírek

Budakalász

Carbonex-Komló

2025.09.13. 18:00

Budakalász Sportcsarnok

Tabella

1

Szeged

6pt

2

Veszprém

2pt

3

Tatabánya

2pt

4

Győr

2pt

5

KOMLÓ

2pt

6

FTC

2pt

7

Budai Farkasok

1pt

8

Szigetszentmiklós

1pt

9

Balatonfüred

0pt

10

NEKA

0pt

11

Csurgó

0pt

12

PLER

0pt

13

Budakalász

0pt

14

Gyöngyös

0pt

Támogatóink