Keserű a szánk íze a kiesés miatt, de Bazsáék – Mikuláshoz illő módon – megédesítették a találkozót. Nagyot játszottak fiataljaink, öttel nyerték a második félidőt, de nem tudtuk beérni a rutinos Budakalászt.
Magyar Kupa 3. forduló:
Budakalász – Carbonex-Komló 32:29 (16-8)
Budakalász V: Asztalos, Szalay
KOMLÓ: Merkovszki – Urbán, Vekics, Szöllősi, Ács 3/3, Váczi 6/4, Menyhárt 1. Csere: Lévay (k), Bazsa 4, Begovácz 5/1, Tóth G. 4, Kovács D. 1, Bodnár 3, Varga Sz. 2. Vezetőedző: Marosán György
A Budakalász legeredményesebb játékosai: Jurics-Grgics 5/1, Ranisavljevics 4, Tyiskov és Tóth Sz 4-4.
Hétméteresek: 2/2, illetve 8/8 Kiállítások: 10p, illetve 6p
Marosán György: „Hasznos volt a mérkőzés. Az első félidőben tudtunk gyakorolni a következő bajnokira. A másodikban lehetőséget kaptak az ifisták, és bátor, olykor szellemes játékot produkáltak.”
Melnicsuk, Jerkovics, Rotim, Bogdanics, Veszelinovics és Granics nélkül lépett pályára csapatunk a Budakalász otthonában.
Már az elején meggyűlt a bajunk Tóth Mihállyal. Jó 8 percig csak büntetőből találtunk be kapujába. Aztán jöttek mezőnygólok is. Igaz, ezek is Váczi érdemei voltak.
Merkovszki keményen felvette a versenyt Tóthtal a kapuban, nem rajta múlt, hogy a 15. percben már 4 góllal vezetett a hazai csapat.
A 19. percben tört meg egy góltalansági időszak: Váczi találatai után Bazsa Viktor is gólt lőtt a Budakalásznak. (10-6)
Merkovszki továbbra is hozta magát, viszont Menyhárt gólja után sajnos egy hosszú gólszünetet tartottunk, amit kihasználtak a hazaiak, és fokozatosan elhúztak.
A második félidőben – a veszprémi meccshez hasonlóan – ismét a fiatalok kaptak lehetőséget Marosán Györgytől. A Lévay – Tóth, Varga, Begovácz, Kovács Dominik, Bazsa, Bodnár hetes vette fel a harcot Jurics-Grgicsékkel szemben. Szöllősi védekezésben Begováczot váltotta, míg a 7-esekre Ács érkezett.
Potyogtak a gólok, de örömteli volt, hogy ifistáink Ács Péterrel kiegészülve felvették a kesztyűt, 8-szor is betaláltak 10 perc alatt. Olyannyira belelendültek Bodnárék, hogy Csoknyai Istvánnak időt kellett kérnie.
Tóth Gábor, Bodnár, Begovácz, Kovács Dominik góljai és Lévay remeklései folyamatosan három gólon tartották a különbséget. Sőt, az 50. percben Tóth Gábor találatával kettőre felzárkóztunk. (26-24)
Ezt követően megrázta magát a hazai csapat, üreskapus” találatokkal 5-tel elmentek Ranisavljevicsék. De nem volt vége a mérkőzésnek. Az 58. percben Begovácz – Varga Sz. – Bazsa volt a labda útja, átlövőnk dupla kínai figurából szerezte 28. találatunkat. Sőt egy időntúli Begovácz-hetessel három gólra csökkentettük a félidei 8 gólos hátrányt.
Bár együttesünk kiesett a kupából, fiataljaink helytállása bizakodással töltheti el szurkolóinkat.