Óriási csatában győztük le a Ferencvárost. A mérkőzés főszereplői mondták:
Pásztor István, az FTC-Green Collect vezetőedzője: „Gratulálok a hazaiaknak, megérdemelten nyertek az alapján, amit mi helyzetkihasználásban mutattunk. Semmi olyan nem volt a mérkőzésen, amit nem láttunk volna, amit nem láttunk a videón, és semmi olyan nem volt, amire ne készültünk volna. Katasztrofális volt és érthetetlen, ahogy ebből a magabiztos előnyből átadtuk a kezdeményezést az első félidőben mutatott játék után. Ami a második félidei teljesítményt illeti, meg fogom nézni az okait. Rengeteg kihagyott ziccerünk volt, mindkét kapus nagyon jól védett, a helyzetkialakítással nem volt akkora probléma, és a végén a sokkal lelkesebb hazaiak teljesen megérdemelten megfordították a meccset. Ebből súlyos következtetéseket kell levonni. Nem értem, miért nem csináltuk azt, amit megbeszéltünk, nem értem, miért nem tartunk be taktikai szabályokat, amiket felállítottunk már több mint két éve. De megyünk tovább, a maiból megpróbálunk tanulni.”
Nagy Bence, az FTC átlövője: Sokáig úgy éreztük, hogy kezünkben tartjuk a mérkőzést, utána volt egy rövidzárlatunk, amit a hazai csapat nagyon jól kihasznált. Ahogy azt már megszokhattuk, itt Komlón egy remek közönség van, és ezt a hazai csapat a saját javára tudta fordítani. Gratulálok és további sok sikert kívánok!
György László, a Carbonex-Komló vezetőedzője: „Két ellentétes félidőt játszottunk. Az első félidő teljes egészében a Fradié volt. Egyszerűen nem tudtuk megoldani a támadásból való visszarendeződést. Erre nem lehet készülni, ezt még a Silkeborg sem tudta legutóbb megoldani. Nagyon sok gólt kaptunk ebből, nem szeretem azt mondani, hogy könnyű gólt, mert minden gólért meg kell dolgozni, de szinte védő nélkül tudtak kapura lőni. A második félidőben mentálisan jöttünk fel – ahogy közelebb voltunk egymáshoz, és sikeresebbek voltunk a helyzetkihasználásban – , elhittük, hogy van keresnivalónk. Nagyon fontos, hogy a komlói csapat érezze azt és higgyen abban, hogy tud győzni, meg tudja fordítani a mérkőzést. Ezen a mérkőzésen ez sikerült. Természetesen nagyon örülünk, de ugyanakkor azzal is tisztában vagyunk, hol a helyünk. Még semmit tettünk ebben a szezonban, nagyon messze van a vége. Két győzelmünk van, de nehéz mérkőzések állnak előttünk, nehéz sorozatban vagyunk, úgyhogy szerényen ma még ünnepelnek a fiúk, de aztán vasárnap-hétfőtől belefordulunk a következő meccsbe. A mai két pontból – igazságosan elosztva – egy a szurkolóké, a másik a csapaté. Sok sikert kívánok a Fradinak a továbbiakban.”
Merkovszki Pál, a Carbonex csapatkapitánya: „Az öltözőben beszéltük, hogy kit ültessünk ide a sajtóra, de gyakorlatilag nem tudtunk senkit kiemelni, mert ma mindenki nagybetűs volt. Ezért én, mint csapatkapitány jöttem, mindenkit képviselve a csapatból, tehát tekintsük úgy most, hogy itt ül mindenki. Csatlakozom az előttem szólókhoz, valóban kétarcú volt a mérkőzés. Az első félidőben többször átrohantak rajtunk. Ezt a második félidőben meg tudtuk oldani. És annak ellenére, hogy le voltunk szakadva, megmaradt a hite a csapatnak, éreztük. éreztem én is, hogy lehet keresnivalónk. Küzdöttünk, nem adtuk fel, és a fantasztikus szurkolók előtt vissza tudtunk jönni. Ez még a szezon eleje, biztos, hogy ebbe a sikerbe nem fogunk belekényelmesedni. Megyünk tovább gőzerővel és készülünk a következő mérkőzésre.