Amilyen hirtelen érkezett, olyan gyorsan beilleszkedett a komlói kézilabdacsaládba Ács Péter. Fotó: Péter Szabó Zoltán
A 24 éves irányító Csurgón, Cegléden és aktuális riválisunknál, a NEKA-nál kóstolt bele az NBI légkörébe. A nyáron igazolt a PLER-be, ahonnan a több játéklehetőség miatt szerződött Komlóra.
A fiatal játékost a NEKA elleni mérkőzés előtt kérdeztük eddigi benyomásairól.
„Nem bántam meg, hogy Komlóra igazoltam, amit vártam, azt kaptam itt. Van játéklehetőségem, és úgy érzem megy is a játék. Minden feltétel adott, hogy fejlődjek, hogy meghatározó egyénisége lehessek a csapatnak” – összegezte eddigi ittlétét irányítónk.
A beilleszkedéssel kapcsolatban elmondta, hogy néhány játékost ismert korábbról, de hamar megszokta az itteni légkört.
„Ahogy láttam a szurkolók is elfogadtak, igaz nyilván némi hendikeppel indultam, mert ahogy engem is, a főszurkolót is Ács Péternek hívják. Összességében elmondhatom, sikeres volt a beilleszkedésem” – tette hozzá nevetve.
A tavaszi szezonról, esélyeinkről is kérdeztük:
„Nyilván a célunk, hogy minél feljebb kússzunk a tabellán. Megvan minden ahhoz, hogy egy szép szezont fussunk a bajnokság hátralévő felében. Mindenképpen előre fogunk lépni, ebben nagy segítségre lehetnek szurkolóink, hiszen meccseink nagy részét itthon játsszuk” – vélekedett.
Természetesen szóba került a NEKA elleni tavaszi rajt is:
„Számomra furcsa lesz korábbi csapattársaim ellen játszani. Szinte mindenkit ismerek a másik oldalon. Nehéz lesz, de mindent megteszünk, hogy itthon tartsuk a 2 pontot” – utalt a szombati derbi különlegességére.
Péter a NEKA színeiben a legutóbbi bajnokságban három gólt is lőtt Antééknak, reméljük megismétli ezt szombaton komlói oldalon is.