Hatgólos győzelmet aratott csapatunk a Szigetszentmiklós ellen. A találkozó résztvevői mondták:
Imre Vilmos, a Szigetszentmiklós vezetőedzője: Megérdemelt komlói győzelem született a végén, amihez gratulálok. A legnagyobb különbség a két csapat között a helyzetkihasználásban volt. Az a csapat, amely 39 lövésből 18 gólt ér el, az nem érdemel győzelmet. Rengeteg kihagyott ziccerünk és technikai hibánk volt. Egyszemélyes felelőse ennek én vagyok. Magamba fogok szállni, remélem, hogy mások is megteszik.”
Milos Mojsilov, a Szigetszentmiklós kapusa: „Nem tudok mit mondani. Még működik bennem az adrenalin. Furcsa volt a meccs. Ott voltunk, de mégsem, valami pici mindig hiányzott. Ezt éreztem egész meccsen. Közelebb jöttünk, aztán 2-3 hiba, és megint 5-6 góllal vezetett az ellenfél. Vissza kell nézni a meccset, és ki kell javítani a hibákat, mert legalább 4 pontot szereznünk kell még a hátralévő meccseken, hogy elérjük célunkat.”
Péter Szabó Dávid, a Carbonex vezetőedzője: „Pont az ellenkezőjét tudom elmondani, mint Imre Vilmos. Úgy gondolom, hogy nekünk ma minden ült, minden összejött. Amire készültünk, azt sikerült rendkívül fegyelmezett játékkal megvalósítani. Az lehet az erősségünk, amit már korábban is mondtam, hogy mindenki belepakolja a saját kis pluszát. Ez ma támadásban és védekezésben megvolt. Nem számolgatunk, csak magunkkal foglalkozunk. Tisztességgel készülünk a hátralévő mérkőzésekre. Sok sikert szeretnék kívánni a Szigetszentmiklósnak, hogy érjék el céljaikat.”
Ács Péter, a Carbonex-Komló irányítója: „Amire egész héten gyakoroltunk, beszéltünk, videóztunk, az minden klappolt. Az elejétől a végéig a kezünkben volt az irányítás, mindenkit vitt a szíve és a lelke előre. Szerintem ez volt a különbség a két csapat között. Köszönjük a szurkolóknak, nagy dolgot vittünk véghez együtt.”



Támogatóink



