Talán legnehezebb tavaszi szezonunk nyitányára készül csapatunk. Ellenfelünk szombaton a Magyar Kupa Final Four-jába frissen bejutott, remek formában lévő NEKA lesz.
2026. 02.07. 19 óra:
LIQUI MOLY NEKA (12. 7p) – Carbonex-Komló (13. 6p)
Balatonboglár V: Bíró Á., Kiss O.
Kiválóra sikerült a NEKA bajnoki főpróbája. Nagyban Podoba János 50%-os védési mutatójának köszönhetően legyőzték a Balatonfüredet, ezzel bejutottak a Magyar Kupa legjobb 4 csapata közé. A téli felkészülés alatt Sótonyi László fiai a Balatonfüred mellett a Budai Farkasok, a Konjuh (bosnyák) és a Rovinj (horvát) csapatát egyaránt legyőzték, egyedül a NEXE (horvát) ellen veszítettek.
Jóval több gonddal kikövezett úton érkezett a tavaszi nyitányra a Carbonex. Bár két délszláv játékos is csatlakozott keretünkhöz, különböző okokból György László egyetlen alkalommal sem tudta pályára küldeni megálmodott csapatát. A Szigetszentmiklós elleni idegenbeli győzelem azt mutatta, van spiritusz játékosainkban, teljes létszámmal még eredményesebbek lehetünk.
Fontos lenne a jó rajt. Sorsolásunkból adódóan már az első tavaszi fordulókban körvonalazódhat sorsunk.
Ősszel 26-23-ra legyőztük a Balaton-partiakat, ám úgy tűnik, most még nehezebb lesz a dolgunk Grünfelderékkel szemben.
A vendégszektorban 67 fő elhelyezésére van lehetőség a hazai klubnak. A helyszínen pénztárnyitás 14:30-kor, kapunyitás 18:00 órakor.
A mérkőzésre már megkezdődött a jegyelővétel. A belépőket az alábbi linken keresztül lehet megváltani: https://neka.funcode.hu/events/136179



Támogatóink



