A rivális PLER látogat szombaton Komlóra a bajnokság 17. fordulójában.
Két alkalommal találkoztunk ősszel a PLER-rel, és mindkét alkalommal a fővárosi csapat kerekedett fölénk.
Szeptember végén kevésen múlott idegenben az egyenlítésünk. A hazai kupamérkőzésből pedig nem igen szabad kiindulni, azon a találkozón leginkább az ifjúsági csapatban is érdekelt játékosok kaptak mérkőzésperceket.
Vendégeink 11. helyen állnak a tabellán, 4 ponttal gyűjtöttek többet a Carbonex-nél. Folyamatosan építik jövő évi csapatukat: legutóbb Albek József csatlakozott keretükhöz. Az osztrák válogatott átlövő Komlón mutatkozhat be új csapatában. Nem úgy, mint Hegedűs Márk, aki csak nyártól csatlakozik a fővárosi klubhoz.
A tavaszi szezonban a piros-kékek még nem szereztek pontot, igaz, közel voltak hozzá. A Szeged mindössze egy góllal múlta felül Lepsényi Sándor csapatát. A Veszprém és a Balatonfüred elleni vereség pedig vállalható.
Csapatunk a Budakalász elleni győzelem után a Ferencváros otthonában igencsak foghíjas kerettel szenvedett vereséget. A PLER ellen azonban többen visszatérnek, így szurkolóink támogatásával megszerezhetjük negyedik győzelmünket a bajnokságban. Kimondható, létszükséglet a két pont, mellyel beérhetnék a Veszprémben pályára lépő Budai Farkasokat.
Jó lenne ismét győzni, ami egyben kettős ünnep is lehetne, hiszen ikonunk, Jerkovic Srecko február 29-én (mivel idén nincs szökőnap, így 28-án, a mérkőzés napján) ünnepli 34. születésnapját.
2026.02.28.
K&H Kézilabda Liga 17. forduló:
Carbonex-Komló – PLER Budapest
Városi Sportközpont V: Nagy Ferenc, Túróczi József
A mérkőzésre a megváltott bérletek érvényesek. A belépőjegy ára egységesen: 2500 forint. A találkozót a 10 év alatti és 70 év feletti szurkolók ingyenesen tekinthetik meg.



Támogatóink



